2012. december 18., kedd

2012. szeptember 18., kedd

Horgolt ciklámen babasapi

Most vettem pár gombolyag gyönyörű színű Catania fonalat és abból horgolgatok Rékának szebbnél szebb sapikat. Ezt az ingyenes mintát készítettem el neki egy cuki virággal. Nagyon jól áll neki ez a szín. Készül még halványlila, és halványkék sapi is és még ki tudja mi még.

2012. május 2., szerda

Magenta válltáska

Az első táska amit nagy nehézségek árán sikerült kitalálnom, és még nehezebb volt megvalósítani. Két délelőtt kínlódtam vele, de az igazán meglepett, hogy elsőre sikerült úgy megvarrnom, hogy amikor a füleit, a fedőlapot és a karabinert beigazítottam és a bélésbe tettem, megvarrtam és kifordítottam akkor minden a helyén volt.
Mágneszáras és karabinert is tettem bele így végre nem fogom a kulcsaimat fél óráig keresgetni. A színeit pedig a kedvenc tavaszi sálamhoz igazítottam. És mire kész lettem vele, megérkezett a nyár és már megint egy másik táskára lenne szükségem:). Na majd kitalálok valamit.

2012. január 3., kedd

Macisapi

Ezt a sapit még akkor horgoltam, mielőtt a kislányom Réka megszületett. Én még nem tudtam lefényképezni benne Milit, de a húgom szerencsére megtette, így meg tudom nektek mutatni, hogy milyen ari benne. Sál is készítettem hozzá, így lett teljes a szett.

2011. november 26., szombat

Játék Dióhéjnál!

Ezekből a pénztárcákból lehet egyet megnyerni, szerintem érdemes lájkolni a Facebook-on.
http://rongyok.blogspot.com/2011/11/ujabb-jatek.html

Itt olvashattok bővebben a játékról!

2011. november 14., hétfő

2011. október 27., csütörtök

Horgolási mánia 4

Itt egy újabb alkotás, a jelenlegi kedvencem Találtam hozzá ezt a gyönyörű színű gyapjú-akril fonalat. Már a sál is elkészült hozzá. Már csak egy hozzáillő táska hiányzik. Remélem erre is hamarosan szert tehetek:)

2011. október 26., szerda

Horgolási mánia3

Egy újabb kreálmányomat mutatom meg nektek. El kell mondanom, hogy nagyon büszke vagyok magamra, hogy sikerült megcsinálnom simider részt. Azért gondolhatjátok, hogy elsőre nem sikerült, mert nagyon lehajlott, de rájöttem a nyitjára és jó lett. Ezt a sapit amúgy anyukámnak készítette. Készült hozzá még egy sál is, de azt már odaadtam, de lesz még egy fülvédő is, amit biztos megmutatok.

2011. október 20., csütörtök

Horgolási mánia 2.

Jelenleg ez a kedvencem az elkészült sapkák és sálak közül. Úgy látom, hogy nem sokat kell várnom, hogy használjam.

2011. október 19., szerda

Horgolási mánia 1.

Most hogy már csak három hét van hátra, igyekszem elterelni a gondolataimat és horgolok és horgolok napestig, még a szemem ki nem gúvad. Ennek az eredménye ez a cuki sapi egy rózsamintával és egy kézmelegítő. Az egyik táskámhoz készítettem, mert valahogy semmilyen kiegészítőm nem volt hozzá. A mintát a youtobe tutorialokból lestem el.

Egy elfelejtett levendulazsák

Már nagyon régen tervezem, hogy lefényképezem és megmutatom nektek, az újabb szalaghímzéssel készített levendulazsákomat. Most jött el az alkalom. Szerintem igazán aranyos lett.

2011. augusztus 9., kedd

Levendulapárna

Most először készítettem levendulapárnát, és először díszítettem valamit szalaghímzéssel. Már régóta nézegetem ezt a fajta technikát, gyönyörű dolgokat lehet ezzel készíteni. Én már lehet hogy túlzásba is vittem ezt a dolgot a körbehímzéssel, de valami hiányérzetem volt, amíg el nem készítettem a szélét. Még most sem tudom, hogy jobb lett-e így. Az biztos, hogy még készítek egyet, mert még van levendulám egy zsákra. Na mindegy elsőre jó lett.

2011. július 11., hétfő

Kiskertem kincsei

 Nem bírtam ki, hogy ne mutassam meg kedvenc rózsáimat, amik nagy örömet nyújtanak nekem. Természetesen ezek nem most készültek, pár hónapja hogy lefényképeztem őket. A futó francia rózsám pedig idén virágzott először. Gyönyörű volt.




2011. június 2., csütörtök

Misi baba

Most varrós kedvemben voltam, gondoltam, hogy majd készítek egy cuki babát, de mikor még darabjaiban volt Milánka a kisfiam már ölelgetve rohant velük, úgyhogy megbeszéltem vele, hogy egy kisfiú babát készítek belőle. Így lett Misi baba, kis farmeres kócos hajú. Másikat most nem volt kedvem készíteni, de hamarosan egy kislányt is készíteni fogok.

2011. június 1., szerda

Réges régei Barbie ruhák

Valamelyik nap rendet tettem az én rongyos ládámban és megtaláltam ezeket a régi ruhákat, amiket még 10 évesen készítettem nagymamám Singer varrógépén. Elcsodálkoztam, hogy milyen ügyesen is varrtam akkor és milyen ötleteim voltak. Lehet, hogy nehezen lehet kinézni ezt a sok apróságot, de készítettem két részes melegítőt, köntöst (igazi Adidas), bundát, hosszú és koktél ruhákat, farmerszoknyát. Olyan jó volt megtalálni őket, mert emlékszem, hogy milyen lelkesedéssel készítettem őket a kiskonyhában, amíg mamám főzött. Az anyagokat ő hozta nekem a "Gatyagyárból", a varrodából ahol dolgozott. Sajnos már rég meghalt, de sokszor eszembe jut, ha varrnom kell valamit, jó lenne ha még most is itt lenne, és megvarrná a húgom esküvőjére a ruhámat, mert nem tudok senkit, aki szépen dolgozik és elfogadható áron.

2011. május 30., hétfő

Szalvétatartó

Ezt a szalvétatartót még karácsonyra vettem meg, hogy majd megcsinálom, de rájöttem már elfogytak a kigondolt festékeim. Most jött el az ideje, hogy elkészítsem. Imádom a levendulákat, és most az asztalterítőm is ilyen mintás, úgyhogy ez lett a végleges megoldás. Kicsit meg is öregítettem, szerintem így élethűbb.

2011. május 4., szerda

Segítségből Miciség lesz?

Kérek minden olvasómat, hogy erre a linkre kattintva szavazzon Micire, hogy megnyerje az Év Anyavállalata címet, amit mindannyian tudjuk, leginkább megérdemel. Köszönöm nektek!

2010. december 29., szerda

Boldog ÚJ Évet kívánok mindenkinek

Boldog Új Évet kívánok mindenkinek ezzel a kis malackával, aki igazán szerencsehozónak tűnik. Remélem jövőre több időm lesz, hogy horgolással és varrással és foglalkozzak. Az biztos, hogy először egy nagy falvédőt készítek Milánnak, amin állatok, hegyek, völgyek, felhők lesznek. Ha ez elkészül akkor már boldog leszek. (A kép a képgururól való)

2010. november 17., szerda

Játék Hendimédinél!



Ha szeretnéd megnyerni ezt a babát nézz át erre az oldalra:
http://hendimedi.blogspot.com/2010/11/kozhirre-tetetik.html